Tervezte: UDWebDesign

Franciák és németek

A tudományos grafológia kezdetei a 19.- 20. sz. fordulóján

    A grafológiában a mai értelemben vett tudományos gondolkodás a 19. században kezdődött annak ellenére, hogy a kézíráson keresztül az ember megismerésének lehetőségeit már az írásbeliség elterjedésével egy időben keresni kezdték.

    Ennek az időszaknak az eredménye, hogy megfogalmazódott a tudományosság igénye. A korszak grafológusai rendszerezték a grafológiai és pszichológiai ismereteket. Megindult a grafológiai élet nemzetközi szintű szerveződése. Társaságok alakultak, kongresszusokat szerveztek, folyóiratokat indítottak és publikációk születtek. A grafológia Franciaországból indult, majd a század utolsó évtizedére kialakult a grafológia német ága, és a grafológia súlypontja áttevődött Németországba. Franciaországban Michon, Németországban Klages munkássága nyomán alakult ki irányzat.
    A 90-es években a német grafológiai élet központja München lett. Itt tevékenykedett Hans Busse írásszakértő, Ludwig Klages filozófus és Georg Meyer idegorvos. Ők hárman alapították meg 1896-ban a Német Grafológiai Társaságot. Busse halála után a grafológusok nagy része Klages köré csoportosult.

Franciaország

Előzmények

Flandrin abbé köre

    A 19. század elején a grafológiát társasjátékként űzték az előkelő francia szalonokban. Híres emberek kézírása, aláírása, alapján vontak le következtetéseket egy-egy grafikus jegy alapján. "Egy jel, egy jelentés" alapon mondtak ítéletet az író személy jellemére vonatkozóan.
    A grafológia ilyen módszerrel űzve valóban túl szövevényes volt – ahogy Goethe megjegyezte – rengeteg jelző, tulajdonság, amelyben való eligazodásra nincs rendezőelv, nincs, ami az emberi működést, a sokszínűséget, egyéniséget és a viselkedés mozgatórugóit megfoghatóvá tenné.

    Flandrin és köre a múlt század derekán, Lavater hatása alatt, az írás komoly tanulmányozásába kezdett. Ő már a kézírásból ilyen tulajdonságokra következtetett: érzékenység, zsarnokság, eszmeláncolat, félénkség, képzelőtehetség, rend iránti érzék stb. Csak a neve maradt fent, jeletősége abban áll, hogy ebből a szervezésében létrejött grafológus körből került ki Michon, aki a tudományos grafológiai gondolkodás első alakja volt.

Edouard–Auguste Hocquart (1787-1870)

    Publicista, rézmetsző, több könyvet is írt. Lavater mellett a grafológia második legnagyobb előfutára volt. 1812-ben jelent meg Párizsban a L'art de juger de l'esprit…. A grafológia terén az ő műve hatalmas előre lépést jelentett. Azt fejtegeti, hogy a kézírás hogyan tükrözi a jellemet.
    Az emberek írásából már nemcsak egy-egy fő tulajdonságukra következtet, hanem a képességeikre is. Ez volt az első, "grafológiának" szentelt mű, bár ezt az elnevezést Michon csak később alkotta meg. Neki tulajdonítják a Lavater zsebkönyve és a Hogyan ismerjük meg az embereket arcvonásaikból, valamint Lavater zsebkönyve hölgyeknek c. emberismeretről szóló műveket is.
    A Hogyan ítéljük meg az emberek jellemét a kézírásukból c. művében az íráskép általános jellege alapján tett megállapításokat a jellemre vonatkozóan. Crepieux–Jamin nagyra becsülte és újra kiadatta Hocquart műveit 1898-ban. Hangsúlyozta, hogy Hocquart volt az első, aki az írást mozdulatok egymásutánjaként kezelte, így a grafológia a pszichofiziológia részévé vált. A beszéd az akarat befolyása alatt van, ezért könnyű csalni a szavakkal, ezzel szemben a mozdulatok gyakran akaratlanul fejeződnek ki, az igazság lenyomatát őrzik. A mozdulatokban az érzelmek mutatkoznak meg, és így gyakran korrigálják a kimondott szavak értelmét.



Jean Hippolyt Michon abbé
(1806 – 1881)



    Flandrin abbé tanítványa tekintélyes földbirtokos fiaként Franciaországban született. Korán a teológiának szentelte magát. Tehetsége révén egyéb tudományokkal is foglalkozott (történelem, földtan, régiségtan, növénytan, építészet, kézírásvizsgálat). Történelmi, hittudományi és szépirodalmi műveket írt, szerkesztője volt két folyóiratnak is.
    1860-ban visszavonult Charente-ba, és kézírásvizsgálattal foglalkozott. Ő adta a tudománynak a grafológia nevet. A grafológiát nyilvános előadásokon népszerűsítette, törvényszéki vizsgálatokban alkalmazta, és ő rendszerezte először a pszichológiai és a grafológiai jellemzőket. 1871-ben alapította a Grafológia c. folyóiratot, létrehozta a Francia Grafológiai Társaságot, és 1879-ben kongresszust szervezett.
    1880-ban törvényszéki grafológiai szakkönyvet adott ki, A grafológia gyakorlati módszerei címmel. Legfontosabb művei: Az írás titkai és A grafológia rendszere.

    Műve "grafológiai osztályozás" fejezetében nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy tudományosan is megalapozott, átfogó képet alakítson ki az író emberről, az emberi lélek törvényszerűségeiről. Példának tekintette Linné rendszerét. Linné hierarchikus, a fajokat nemzetségekbe, azokat rendekbe, a rendeket pedig osztályokba soroló osztályozást alkotott.
    A lélek feltárásához 4 fő osztályt állított fel, melyek 8 jelenséget foglalnak magukba, ezekbe 98 pszichológiai jegycsoport tartozik, ezek alá rendelve pedig 360 személyiségjegy kapcsolódik. Ezekhez a személyiségjegyekhez gyűjti össze a grafikus jeleket.

Michon rendszere

    4 osztály, 8 csoport, 98 pszichológiai jegycsoport, 360 személyiségjegy. A jelenség megnevezése mellett zárójelben példák olvashatók a jelenség (csoport) körébe besorolt pszichológiai jegycsoportokra. A pszichológiai jegycsoportok gyűjtőfogalmakként 360 személyiségvonást foglalnak magukba.


I. osztály
Jelenség:
  • Képességek (gondolkodás, intuíció, érzelmek, érzékenység, akarat)
II. oszály

Jelenségek:

  • Ösztönök (természetes jóakarat, alázatosság, jóság, fukarság)
  • Természet (önzés, kicsinyesség, büszkeség, fennköltség, tartózkodás)
  • Karakter (szilárdság, eredetiség, ingerlékenység)
III. osztály

Jelenségek:

  • Szellem/értelem (éleslátás, felszínesség, differenciáltság)
  • Tehetség (esztétikai érzék, absztrakció, tárgyalási készség, kritika)
  • Hajlamok (szeretet képessége, rendérzék, hanyagság, egyszerűség)
IV.osztály

Jelenségek:

  • Szenvedélyek (minden, ami szélsőséges: pazarlás, kegyetlenség, tékozlás)

    Módszerének megértéséhez bemutatunk egy példát, amely betekintést nyújt Michon pszichológiai szemléletébe is.
    Az I. osztályba (képességek) tartozik az akarat, mint gyűjtőfogalom, amelyhez a következő személyiségjegyeket rendelte: kitartás, ellenállás, makacsság. Az akarat körébe tartozó tulajdonságokhoz pedig grafológiai jegyek tartoznak.

    Sok gondot okozott számára, hogy ezzel a módszerrel nem tudta meghatározni a személyiség működését, csak a tulajdonságokat. Annak érdekében, hogy a tulajdonságok között valami rendet teremtsen, kialakította a "domináns" és a "rezultáns" fogalmát.
    Azok a grafikus jegyek a dominánsok, amelyek egyénivé teszik az írást, más írásoktól való különbözőségét hordozzák. Ezek valójában az írás erőteljes, egyéni vonásai. A rezultánsok jelek kombinációi, melyek egymásra hatva egymás jelentését befolyásolják: erősítik vagy gyengítik.
    Megkülönböztetett az írás vizsgálata során fix és mobil jegyeket. A fix jelek szokássá vált jelek. Ezekkel kapcsolatban Michon így fogalmaz: "A grafikus jeleknek szilárd jelentésük van, mert a pszichológiai és fiziológiai lény állandó, változatlan minőségéből erednek." Amíg a lélekben jelen van a tulajdonság, addig az írásban is megjelenik a grafikus lenyomata. Ez azt is jelenti, hogy az ember képességei, hajlamai, ösztönei...stb. mindig ugyanazon grafikus jelekben tükröződnek.
    Mobil jelről szólva írja: "Az írás mint ismertetőjegy követi a lelki rezdüléseket, és megváltozik, ha a lélek megváltozik." "A jelek mobilitása működik, ha intellektuális vagy morális változás történik, viszont a jegyek rögzülnek, ha a lélek ugyanabban az állapotában marad."
    Az ember megismerésének lehetőségéről így fogalmazta meg: "Ha a lélek a dolgokat felfogja, ha ezméket hoz létre és ha, az eszmékből új gondolatelemeket vezet le, ez a lélek intellektuális manifesztációja. Ha a lélek benyomásokat fogad be, ha szeret vagy gyűlöl, vonzódik vagy taszítódik, az érzelem nyilvánul meg.
    Ha a lélek erejét megkülönböztetésben és elhatározásában fejti ki, akkor az akaratnyilvánítás." Szerinte "a grafológia képes arra, hogy ezeket napvilágra hozza, s leleplezi mindenki számára – aki őt megkérdezi – az aranyat és a sarat, melyből az emberi szobor – műalkotás összetevődik, - napfényre hozva annak nagyságát és szegényességét, erősségét és gyengeségét".
    Michon az írást agyi aktivitás eredményeként fogta fel. Megfogalmazása szerint az író keze az idegimpulzusok közvetítésével kap ösztönzést, s így az író ember által választott forma és a mozgás összefügg egymással. Ezek szerint a lélek az írásban kizárólag az agyon keresztül nyilvánul meg, a kéz "az agy általi neurózus kifejezés orgánuma".
    Grafológiai terminológiát is alkotott. Írt természetes, illetve mesterkélt írásról: az előbbiekben a lélek vetül ki, az utóbbiban a toll csak mechanikus munkát végez. Nemcsak a formákra, hanem a vonalvezetésre, a duktusra is nagy gondot fordított. Egyértelmű megfeleléseket látott a kemény, hajlíthatatlan természetű ember és a szöges írásmód, valamint az ívelt vonalak és a szelídség között. A vonal vizsgálatával is foglalkozott, megkülönböztetett pl.: lágy, remegő, petyhüdt, határozatlan, határozott és merev vonalat. Meghatározta azokat a grafológiai elemeket, amelyek szerinte az írást alkotják (pont, vonal, betűk, szavak, sor, bekezdések, áthúzások, kötővonal, horog, díszítések, a szigony, buzogány, felkiáltójel, kérdőjel, paráf). Az írásváltozók elnevezéseire is vállalkozott. Általa használt kifejezés a betűformák jellemzésére: pl. a "kígyózó", a "lasszós", a "fonalas". Az általa használt jelentésekhez közvetlen a lelki jelenséget kapcsolt: pl. a "t" betű alsó hurokvonalának éles ferdeségét makacsság jelének tekintette, ha az írásban hosszú, vízszintes keresztvonásokat talált, íróját életvidám egyéniségnek írta le, az "a" és "o" betű felső hajlásának gondos összevonásából zárkózott természetre, a szóvégek vonalának lefelé és balra való elkanyarításából önzésre, a nagy "M" betű vonalának lépcsőzetes kisebbedéséből gőgre és büszkeségre következtetett.

Michon publikációi francia nyelven:

  • Les Mystères de l'écriture (1872), traduit en plusieurs langues
  • Système de graphologie, (1875), qui pose les bases de cette nouvelle discipline
  • La méthode pratique de graphologie (1878), dans lequel il explique plus précisément les liens entre écriture et caractère

Michon A grafológia módszere és gyakorlata 1879-es, második kiadásának címlapja

Az utókor őt nevezi a grafológia atyjának.



Jules Crépieux-Jamin
(1858-1940)



    Michon halála után Franciaországban Crépieux-Jamin személye került a grafológia középpontjába. Crepieux-Jamin fiatal korában órásnak tanult, később fogász lett. Michon követőjeként indult. Arra törekedett, hogy kidolgozza az íráselemzés módszerét.
    1885-ben jelent meg első munkája a Gyakorlati értekezés a grafológiáról (Traité pratique de graphologie). Ezt a könyvét többször is átdolgozta. Alapvető műve az Írás és jellem. Külön tanulmány tárgyává tette a kriminális karakter és a hazug gyermek írását. Erről szól az Aljas ember írása című könyve.
    Crepieux – Jamin Michon tanítványaként, mesteréhez hasonlóan hierarchikus felépítésű rendszerben osztályozta a grafikus jegyeket, szemléletében mégis jelentősen eltért a felfogása. Első nagy különbség az volt, hogy ő nem a pszichológiai tulajdonságok felől közelítette a grafológiai vizsgálatot, hanem az írás jelenségeinek alapos feltérképezése felől. Az objektív vizsgálat volt az íráselemzés első lépése. Michonnal ellentétben azt vallotta, hogy nem lehet egy jelből egy tulajdonságra következtetni, mert az értelmezést nagyon nagy mértékben megszabja, hogy milyen jelek környezetében található. (Michon is figyelembe vette a kombinációkat, de az ő kombinációi kész sémák voltak, és megjelenésüket biztos jelnek tekintette a tulajdonság meglétére vonatkozóan.) Jamin úgy vélte, hogy nincsenek egymástól független jelek, csak általános jelek vannak. A különbségek ugyanazon jel jelentésében abból fakadnak, hogy más a grafikus környezet, és ez hat az értelmezésre. Az erős nyomaték jelentése például attól függően, hogy rendezett, harmonikus környezetben, vagy hanyag, "közönséges" írásban találjuk, lehet érzékiség, érzelmi melegség, vagy az ösztönkésztetések által sodorhatóság jele.
    Két olyan átfogó jellemzőt talált az írásjel pozitív, vagy negatív értékelésében, amely alapján eldönthette, hogy melyik tulajdonság érvényes az adott írásra: az írás szervezettségi fokát, és a harmóniát. A harmónia szintjét tartotta az írást meghatározó tényezők szempontjából a legfontosabbnak: ez szerinte a jellem általános szintjét tükrözi.
    Módszerét és szemléletét A grafológia ábécéje (1929.) c. munkájában ismertette. Hierarciába rendezte a grafikus jeleket (írásváltozókat), aszerint, hogy az elemzés során milyen fontosságú jelentést adnak. A betű apró tulajdonságának (egy áthúzás végének kihegyesedése, egy ékezet gyenge nyomatéka) a hierarchia alján található, megjelenését csak akkor kell figyelembe venni, ha az előfordulása gyakori. Ha tehát a vonalvégződések kihegyesedése általános az írásban, akkor az áthúzás kihegyesedése a kihegyesedő írás egyik "módozata", ez esetben fontos. Ha csak néhány áthúzásban jelenik meg, akkor elhanyagolható a jellemzésben.
    Írástípusokat határozott meg. Hét osztályt alkotott a sebesség, nyomás, forma, kiterjedés, irányultság, folytonosság, térelrendezés szerint, ezek az írásváltozók csoportjai voltak. Az általa meghatározott 186 írásjellemző mindegyike a 7 csoport valamelyikébe sorolható. Ezt a 186 jellemzőt nevezte "jegyeknek". Ezek egy része "összetett jegyfajta" vagy más néven "szindróma", ilyen például a "gátolt írás", amely jellemzője, hogy megtört, regresszív, fékezett, és suspendut tartalmaz. A hierarchia 3. szintjén helyezkedtek el a "módozatok".

Crepieux-Jamin Kézírás és egyéniség c. munkájának dedikált lapja

    Módszerének lényege az volt, hogy először pontosan feltárta az írás jellegzetességeit. Majd a vizsgált írásban a jegyeket intenzitásuk szerint csökkenő sorrendbe tette. Ez az írás "definiálása" volt, amely akkor megfelelő, ha a leírás alapján 20 másik írás közül egyértelműen kiválasztható.
    Ezek után kell megkeresni az adott grafikus környezet figyelembevételével a többféle jelentés között legmegfelelőbbet. A grafikus környezet nem más, mint az írás jellemzőinek összessége. A grafikus környezet meghatározásához alkalmazta a "domináns" fogalmát. Ezt a következők figyelembe vételével tette: a grafikus jellegzetességnek eléggé hangsúlyozottnak kellett lennie az írásban (pl. nagyon nagy, vagy erősen dőlt, stb.), és ezeknek a 186 "jegy" közé kellett tartoznia (Jamin pontosan meghatározta ezeket). Ezt a fázist, mikor az írás jellegét meghatározza a grafológus "orientációs szintézisnek" nevezi a francia grafológia.
    Jamin a grafikus környezet meghatározásában a legfontosabbnak a harmóniát – diszharmóniát tartotta. Az írás egészének megítélése alapján ennek rendelte alá a többi jelet. Ma úgy mondhatnánk, hogy az írás globalitása alapján az összbenyomást nézve alkotott véleményt. Ez a jegyek kétértékűsége, ami Klages formanívó elméletének is alapja. (Klages – ld. később – vitatta ezt. Úgy látta, hogy Jamin összekeveri a harmónia fogalmát az eszétikummal, és kifogásolta az intellektuális szint esztétikai jellemzővel való minősítését.)
    Felhasználta Michon szakszavait, csakhogy más jelentéssel, így pl. a domináns és rezultáns fogalom meglehetős zűrzavart okoz. Mint láttuk, ő azokat a jegyeket tekintette dominánsnak, melyek több más jegyre is úgy hatnak, hogy megváltoztathatják a jelentésüket. Rezultánsnak pedig nem a grafikus sajátosságok kombinációját nevezte, hanem a minősített személyiségjegyekét, amelyek pozitív illetőleg negatív értékítéletnek eredői.
    A következő lépés a személyiség megfogalmazása. Jamin személyiségről alkotott képe leíró jellegű (felsorolja a tulajdonságokat) de nem képes árnyalatok felismerésére. Elméletében új módszerekkel több grafológiai jel vizsgálata után újabb jellemtulajdonságokra következtet. Véleménye szerint az írásban feltűnő jellegzetességek alkotnak összetett személyi tulajdonságokat (pl. a szenvedélyesség és önzés jelei együttesen adják a féltékenységet).
    Alfred Binet-vel együtt – aki a Sorbonne professzora volt, és pszichofizikai laboratóriumában a grafológiai elemzések pszichológiai kontrolljával foglalkozott – kísérletezett a nem és a kor meghatározásával. Ő publikálta először, hogy ez nem állapítható meg egyértelműen a kézírás alapján.

A grafológia Németországban

Adolf Henze

    Élete során csaknem 100 000 elemzést készített el, melyek egy része a Leipziger Illustrierte Zeitungban jelent meg. Chirogramma tornancia című művében az íráselemzést és a tenyérjóslást hozza közös nevezőre. Ismereteit ő is megpróbálta rendszerbe foglalni. 12-féle írásminőségpárt alkotott. A nagy, erős, éles vonalakat író személyről feltételezte, hogy bátor, a kicsit bizonytalan, elgyengült vonalvezetésből arra gondolt, hogy gyáva ember írta. Azt az embert, aki lágy, hajlékony vonalvezetéssel írt, kedélyes embernek tartotta, az erős, komoly, álló vonallal íróról feltételezte, hogy értelmes. Henze által felállított 12 ellentétpár később Klages bipoláris elméletében teljesedett ki.

dr. Schwiedland Jenő

    Michon halála után folyóiratokban népszerűsítette Michon tanításait. Berlinben 1883-ban kiadott egy grafológiai témájú könyvet. Megszerkesztette a grafométert.

Albrecht Erlenmeyer

    Német orvos volt, aki az írás élettani és kórtani összefüggéseivel foglalkozott, pl. az agráfiával (írásképtelenséggel) is. 1879-ben adta ki Kézírás pszichológiai és patológiai alapvonásai c. könyvét.

Langenbruch

    Ő szerkesztette az első német folyóiratot, és ismertette meg Wilhelm Preyerrel, a jénai egyetem élettan professzorával a grafológia tudományát. 1895-96-ban orvosi és lélektani kongresszusokon Preyer hangsúlyozta a grafológia tudományos jelentőségét. 1895-ben könyvet is kiadott, melyet követően a tudományos grafológia központja Franciaországból Németországba helyeződött át. Preyer Ismertette a központi idegrendszer és az agykaréjok szerepét az írás létrejöttében, az akkori kutatási eredményeknek megfelelően. Szerinte, az írás az agyműködés eredménye, központilag irányított, ezért sajátosságai az agyműködés sajátosságait mutatják. "Agyírás" kifejezést, használta a kézírás leírására. Ő indította útra annak bizonyítását, hogy az agy végzi a tényleges tervezést, míg a kéz csupán a gyakorlati kivitelezést biztosítja. Ezt egy olyan kísérleti személlyel bizonyította, aki minden végtagját elvesztve a szájával írt. A kézről a szájra történt beszabályozást követően lehetségessé vált az írás. A végtagok elvesztését megelőző és az azt követő írások összehasonlító vizsgálata a két minta bámulatos hasonlóságát fedte fel. Ez a felfedezés másokat is további kutatásra ösztönzött. 1895-ben megjelent könyve Az írás pszichológiája.

Hans Busse

    1897-ben Münchenben megalapította a Német Grafológiai Társaságot, Klages-szel együtt adta ki a havonta megjelenő grafológiai szemlét. Munkásságának jelentősége, hogy ő fordította le Crépieux-Jamin egyes műveit német nyelvre.



Ludwig Klages
(1862-1956)



    Klages a grafológia legtöbbet idézett és legellentmondásosabban értékelt alakja. Megalkotta karakterológiáját, és kidolgozta ennek a kézírásra vonatkoztatott elméletét, a formanívó-elméletet, és a jelek kettős értékének rendszerét, valamint az íráselemzés módszerét. Részt vett a grafológiai közélet szervezésében, és elméletével irányzatot, iskolát hozott létre.
    Máig nagy hatású gondolkodó volt, akinek formanívó elmélete tetten érhető azokban a munkákban, amelyekben pozitív és negatív előjelű jelentéseket idéznek, bárhogyan is nevezik a minősítés kritériumát (alapritmusnak, lényegi értéknek, stb.).
    Művei: A grafológia alapelvei (1901), Írás és karakter (1905), a grafológia problémái (1910), Kifejezőmozgás és formaerő (1923), a karakterológia alapelvei (1924), a lélek, mint a szellem ellentéte (1929), Grafológiai olvasókönyv (1930), a kifejezés-tudomány alapjai (1934).
    1872 december 10-én született Hannoverben, 1956 július 29-én a Zürich melletti Kilchbergben halt meg.

A kifejezőmozgások tana

    Elméletének kifejlesztésében hatással volt rá Heinz Friedrich kifejezéstana, amelyet Konrad Lorenz etológiai kutatásaira alapozott. Klages továbbfejlesztette a fogalmat, és az emberre is vonatkoztatta.
    A mozgás nemcsak a helyzetek megoldására alkalmas tevékenység, hanem a személy lelkiállapotának kifejezésére is. Klages megkülönbözteti a munkavégzés célját szolgáló mozgást, az egyéb mozgástól. Ez utóbbit nevezi kifejezőmozgásnak. Az írás egyszerre expresszív (Ausdrucksprinzip) és reprezentatív (Darstellungsprinzip) folyamat. Expresszív, tehát alkalmas az egyén hangulatának, érzelmének, vágyainak, indulatainak, gondolatainak kifejezésére, és reprezentatív, mert megjelenik benne a másokra való hatás, és a benyomáskeltés vágya.
    Klages az írást a mozgás lenyomataként értelmezi. Mindenki a rá egyénileg jellemző mozgásos magatartásának megfelelően oldja meg a problémákat, így az írás éppen úgy mutatja a jellemet, a test és lélek egységét, mint minden mozgásos reakció (arcjáték, testtartás, stb.). Ennek következtében alkalmas az írómozgás a személyiség szerkezetébe, működésébe való bepillantásra.

Bipoláris elmélet alapja: Klages karakterológiája

    Az egész elmélet a keveset idézett karakterológiájára épül. Pedig a formanívó elmélet, a bipolaritásról szóló elmélet szorosan összefügg a személyiségről kialakított rendszerével. Filozófus volt, tipológiája is bölcseleti felfogású.
    Elmélete a szellem és a lélek különbözőségéről, hatásairól szól. Az "apollói" és "dionüszoszi" elvre épül, amely az írásban a szabályosság (szellem) és a spontaneitás (lélek) ellentétében vetül ki.
    A szellem, az értelem, az akarat teszi az írást szabályossá, ritmusát tekintve szinte ütemessé, monoton taktussá. A lélek, az érzelem hullámzásai az, írásban szabálytalanságokban nyilvánulnak meg. A lélek megnyilvánulása az "élő lefutási ritmus", melyet a szellem akarattal korlátoz, így teremtve egyensúlyt a lélek és a szellem között. A ritmusos mozgás az élet jelensége, az ütemes mozgás az élettelen jellemzője.

Személyiségelmélete

    Elmélete szerint az ember működésének alapja, hogy egyszerre materiális és immateriális meghatározottságú. A két rész kétirányú orientációban valósul meg két pólus: az "én" és a "külvilág" között. A két pólus közötti mozgás jelenti a hajtóerő irányát: melyik vonz, vagy taszít jobban.

Klages személyiségmodellje

    Materiális részünk a természettel, és minden élővel való egyesülésre késztet, hajtóereje az ösztön, amely nem más, mint az állat és az ember fizikai létét befolyásoló tényezők hatására kialakuló vonzás. A külvilág felé orientálja az embert, és az ösztönök vezérlik: a magaátadás, a feloldódás, összeolvadás minden élővel. További ilyen orientációjú hajtóerők még a természetszeretet, az önfeláldozás, a vágy, a türelem, a hűség, de az önállótlanság is.
    Az immateriális rész az ember individuális lényegéből fakad. Az én felé orientálódik az énnel kíván azonosulni, hajtóereje célokban fogalmazódik meg, és az "akarat"-ban nyilvánul meg. Ilyen hajtóerők például a tárgyilagosság, a pártatlanság, a vállalkozószellem, de ilyen az álnokság, a csalafintaság, az irigység, és a részvétlenség is.

A személyiség szerkezete

    Az embert három rendszer alkotja: a szellem, a lélek és a test. A szellem megfelel az analitikus pszichológia "felettes Én" fogalmának. Az ember immateriális természetű része, tehát az ÉN-felé orientálódik, önérvényesítésre törekszik én-tudat hajtja. Feladata a környezet felfogása.
    A lélek szemlél és alakít. Ez a freudi Én, vagy Egonak megfelelő rész. Materiális természetű, Én-tudat nélkül működik, mivel hajtóereje ugyanaz mint a testé, a hajtóereje: az ösztön a feloldódás, magaátadás.
    A test természetében hasonlít a lélekhez: materiális, de a szerepe más: a test mozgat és érzékel. Ez a tudatalatti, ösztönös rétege az embernek.

Áttekintő táblázat Klages személyiségmodelljéről

    Az egyének közötti különbség abból származik, hogy a lélek vagy a szellem van-e túlsúlyban a lelkükben, és hogy az egyént magaátadó vagy énigenlő hajtóerők mozgatják.
    Akinél a magaátadó ösztönök dominálnák, az közvetlen kapcsolatot él át a környezettel, a világgal. Az Én-igenlő hajtóerők dominanciája az embert Én-tudatossá teszi, az ilyen személyiség ösztönei helyébe a célok kerülnek.

Az ábrán példák a hajtóerőkre

A személyiség leírása

    Klages személy szerkezetének zónáiként említette a különböző személyiség-területeket. Öt területet különböztetett meg: az anyagát, a "szövedékét" minőségét, tektonikáját és a viselkedésmódot.
    Az : "anyaga" a képességek, készségek, az akarat, érzések és az értelem tulajdonságait fedi le. Mai felfogásunk szerint ezek volnának az öröklött tulajdonságok. A "szövedéke" vagy "szerkezete" azoknak az alapépítményeknek a leírása, amelyek a lelki folyamatok lefolyását megszabják, vagyis ez a hajtóerők és a külvilág ellenállása között fennálló viszony. Ez határozza meg, melyik irányba keresi az élményt.
    A "minőség" nem más, mint maguk a hajtóerők, a "tektonikája" (felépítése) a tulajdonságok összhangját érinti. Ezt Klages pl. az egységesség, ziláltság, ingatagság, szilárdság fogalmakkal írja le. Végül pedig a "viselkedésmód" szól arról, hogy a személyiség (az előzőkben felsorolt tulajdonságok) milyen magatartásban nyilvánul meg. szerény vagy kihívó; fecsegő vagy zárkózótt; fegyelmezetlen vagy tartózkodó, stb.
    A tulajdonság csak tünet, amellyel kapcsolatban mindig az a kérdés, hogy milyen lelki rétegből, milyen erők összjátékaként, és milyen célkitűzéssel keletkezett – mondja Klages. Ennek a megvilágítására példa: az erélyes viselkedésű ember nagy energiával vagy hatalmas kezdeményezőerővel rendelkezhet, az is lehet, hogy erősek az érzelmei, és nem ismer korlátokat a vágyai megvalósításában, ugyanakkor az erély hátterében meghúzódhat a hatalmi vágy kiélése, vagy a tiltakozás egy idegen akarat érvényesülése ellen, de akár a dac is.
    A hajtóerők, az érdeklődés iránya mellett a vonzás és taszítás ereje is meghatározza a személyiséget, ezért ez az alapja az emberi minőség megítélésének is, ezeket keressük az írásban is. Pozitív emberi minőség akkor alakul ki, ha megvan benne az ösztön vagy a vezérlés, ha erős a hajtóerő (jól vagy túlműködik), negatív pedig ennek ellenkezője esetében: ha hiányzik az ösztön vagy a vezérlés, tehát alulműködés tapasztalható. Emiatt minden grafikus jel (viselkedés) mögött egyaránt lehet pozitív vagy negatív tulajdonság, s hogy ez a minőség a kézírás alapján is felismerhetővé váljon, kidolgozta a formanívó elméletet.

Formanívó elmélet

    Az írást minősége, vitális szintje alapján minősíti. A formanívó öt szintjét különbözteti meg, a legjobb íráskép az egyes fokozat, a leggyengébb az ötödik fokozat. Az írás formanívója függvényében a meglevő írásjellemzők kétfajta jelentést nyerhetnek. Ugyanaz a jel magas formanívó esetén pozitív jelentést, alacsony formanívó esetén negatív értelmezést ad. Pl.: szabályos írás – a pozitív értelmezés szerint nagy akaraterőre utal, negatív jelentés szerint érzelmi hidegségre enged következtetni. A szabálytalan írás pozitív jelentése az, hogy erőteljes érzelmek modulálják az írást, negatív jelentése akaratgyengeség jele, az illető nem tudja jól kontrollálni magát. Klages az első megfogalmazásoktól 1905, 1910-től kezdve többször is megpróbálta pontosítani a formanívó meghatározását. Kezdetben az eredetiséget és a belső életet tartja a kritériumának, később az eredetiség mértékében és a ritmus erejével azonosítja.
    A ritmus fogalmát ő vezeti be a grafológiába. A természet ritmusát megkülönbözteti az ütemességtől. A ritmus időben személve az elemek hasonló időközökben való törvényszerű visszatérése, térben pedig az ellentétek közötti harcból kialakuló egység. Nappal és éjjel között ellentét van, de váltakozása adja a napok ritmusát. Az ütemes váltakozás az azonos időben való szabályos visszatérést jelenti, de ez nem az élet ritmusa: hogy a nappal és éjszaka példájával világítsuk meg ezt is: minden nap kivilágosodik, majd beáll a sötét, de az óra és perc, nap mint nap más és más, ez az életteli, természetes ritmus.

A formanívó fokozatai

    Az öt fokozatba való besorolás kritériumai: a 1. természetesség, az egyszerűség, vagy annak hiánya, a mesterkéltség; 2. a tagoltság, világosság, vagy annak hiánya; 3. a szabályosság, vagy annak hiánya; 4. arányosság, ritmus, vagy annak hiánya és az 5. írássebesség.
    Az alábbiakban formanívót illusztráló mintákat Klages gyűjteményéből idézem.

A formanívó meghatározásának kritériumai

1. Természetesség, mesterkéltség, egyszerűség
    Az írásérett ember a tartalomra figyel, arra, amit ír, és nem arra, hogy hogyan formálja a betűket. Koncentrált figyelemmel írva gyors, egyszerű írásképet hoz létre. A természetes, egyszerű, vagy egyszerűsített írásra jellemző, hogy az egyes összetevők akár össze is olvadhatnak, és az egyes írásjellemzők közt összhang alakul ki. A mesterkélt írás külsőségei hangsúlyosak, nem a tartalom a lényeg, hanem a kialakított forma. Az így író személyiségben az alsóbbrendűség, az alacsony értelem, a nyegleség, a feltűnni vágyás, a tartózkodás, az üresség, a jelentéktelenség, az érdektelenség, a hidegség, a léleknélküliség lehet jelen.
    A természetes és egyszerű írást kétféleképpen értelmezhetjük, attól függően, hogy milyen formanívójú írásban látjuk. A negatív értelmezés szerint, ha az írás dísztelen, kopár, szinte lélektelen, minden bizonnyal az ilyen írást létrehozó ember lelkülete is ilyen sivár. A pozitív értelmezés szerint az íráskép egyszerű ugyan, de eredeti betűformálások, kifinomult leegyszerűsítések jellemzik. Az így író ember természetes, spontánul is jól reagáló személyiség, aki keresi és meg is találja a megoldást, az egyszerű, tiszta utat.

1. formanívójú írás: Klages ifjúkori írása

2. Világosság, tagoltság vagy annak hiánya
    A tagoltság, világosság azt jelenti, hogy az írásképben az egyes grafostruktúrák (sorok, szavak, bekezdések) jól elkülönülnek, az írás áttekinthető, jól olvasható, kellemes benyomást kelt.
    Az így író ember tiszteletben tartja a társadalmi normákat, és az embereket, tartja a három lépés távolságot, és világosan gondolkodik. A tagoltság negatív értelmezés szerint hűvös érzelmeket jelent, gondolatilag és érzelmileg is elkülönülő személyiséget mutat. A tagoltság hiánya pozitív értelmezés szerint nagy összeolvadási készséget, erős intimitásigényt is jelez. Rossz színvonalú írásban zűrzavaros, nyugtalanító, idegesítő írásképet eredményezhet. A negatív értelmezés szerint ez kusza gondolatokat takar, és indiszkrét magatartásra enged következtetni.

2. formanívójú írás (Oscar Wilde írása)

3. Szabályosság
    A kiforrott, teljes, írásérett egyén temperamentuma lendületes, írása szabályos és egyenletes, többségében a tanult sztenderdhez alkalmazkodó, de legalábbis a saját sztenderdjét tartja.
    Szabályos az írás akkor, ha a zónaarány (a betűk nagysága közti különbség is), a vonalvezetés a sorvezetés, a nyomaték eloszlása egyenletes, a dőlésszög pedig viszonylag állandó. Vannak más írásjellemzők is, melyeknél fontos a stabilitás, de az előbbiek a legfontosabbak Klages szerint.
    Az értelmezés a szabályosság esetében is kettős: magas formanívójú írás esetén erős akaratot, szilárdságot, kitartást, következetességet, határozottságot, egyenletességet, és stabilitást jelent. Alacsony formanívó esetén a józanság, hűvösség, az érdeklődés hiánya, a rugalmatlanság, a banalitás, az érzelmi szegénység, a formaságokhoz és külsőségekhez való ragaszkodás a jellemző.
    Szabálytalanság alapvetően érzelmi, kedélybeli dominanciára utal. Magas formanívójú írásban gondolhatunk az érzelmi élet gazdagságára, a szenvedélyességre, a temperamentumra, a lendületességre és az ösztönösségre. Ezen tulajdonságok általában erősebb kontroll nélkül, impulzívan áradnak ki. Alacsony formanívójú írás esetén a szabálytalanság mögött a közvetlenség, a céltudatosság hiánya, az ingadozás, a határozatlanság, a kiszámíthatatlanság, a kitartás és akarathiány, a befolyásolhatóság, vagy éppen a szórakozottság van.

4. Arányosság, ritmus
    A ritmus fogalmát Klages vezette be a grafológiába.
    Az arányos és jó ritmusú írásra az egyenletesség, a rendezettség jellemző, de nem szükséges hozzá a szabályosság. Az írás hullámszerű, az írásfolyamat lendületes, az egyes jelcsoportok állandóan visszatérnek. Az íráskép kiegyensúlyozott, jól tagolt, ciklikus ismétlődés jellemző rá. Az így író ember harmonikus személyiség, rendezett, tudatosan és spontánul is jól alkalmazkodik, rugalmasan gondolkodik.

3. formanívójú írás

5.Írástempó – sebesség
    A gyorsaság bizonyos határig emeli a formanívót, mert a végső cél felé törekvés sebessége lesz nagyobb. Az íráskép a gyorsaság hatására élénkül, jobb lesz a ritmusa. A túl nagy sebesség azonban rontja a formanívót.
    A magas formanívójú írásban a gyorsaság jelentheti, hogy a duktor gyors gondolkodású, gyors reagálású, gyorsan cselekvő, gyorsmozgású ember, aki határozott és rugalmas. Kombinatív készsége, logikus gondolkodása fejlett, s nem okoz neki gondot a kapcsolatteremtés és kapcsolattartás.
    Az alacsony formanívójú írásban viszont a gyors írásképben jelenik meg a türelmetlenség, a kapkodás, a tervezés és szervezés hiánya. Egészen az íráskép és a személyiség széteséséig lehet fokozni a tempót.
    A lassúság magas formanívó mellett óvatosságot, megfontoltságot, elmélyültséget, tárgyilagosságot, realitásérzéket, céltudatot, következetességet, megbízhatóságot jelent. Nyugodt, szemlélődő természetű, viselkedését tekintve inkább passzív, nem akar feltűnni, időnként talán a közömbösség látszatát is keltheti. Alacsony formanívójú írásban inkább a lassúság nehézkesség, lassú gondolkodás, lassú felfogó készség, szabályos írás esetén pepecselő hajlamot jelent. Lehet lusta, kevés energiával rendelkező, határozatlan, "színtelen". Előfordul, hogy elfogódottan viszonyul a dolgokhoz, és az is, hogy mentalitásában a tunyaság, a félszegség vagy a közöny dominál.

4. formanívójú írás

    Az 1. formanívójú írás Klages szerint természetes, egyszerű, vagy egyszerűsített, világos, tagolt szabályos a saját normáját tartja, arányos elrendezésű, ritmusos, gyors.
    Az 5. formanívójú írás jellemzői, hogy mesterkélt, cifrázott, zsúfolt, tagolatlan, elnagyolt, szabálytalan, aránytalan elrendezésű, ritmustalan, esetleg töredezett, lassú, kiegyenlítetlen mozgású.
    A 3. formanívójú írás a tanult sztenderdhez közelít. Természetes, de nem egyéni, egyszerű, de inkább sablonos, mint kreatív, vagy mint díszített, nem eléggé tagolt, nem elég világos és átlátható, a szabályoshoz közelít, de nem tartja mindenben a saját sztenderdjét, nem teljesen arányos, nem igazán ritmusos, közepes a sebessége.
    A besoroláskor a gyakorlat azt mutatja, túl "sok" az 5 fokú skála, leginkább a szélsőségek 1. és 5. szintű, és a közepes, 3. szintű formanívó jellegzetességei foghatók meg. A 2-es formanívójú írás jó színvonalú, de nehezen meghatározható. A 4-es formanívójú írás többnyire problémás, rosszabb színvonalú, mint a sztenderd.

5. formanívójú írás

Személyes vezérkép elmélet

    Klages azt tartotta, hogy az ember megismerése érdekében a döntő mozgatórugókat kell keresni, a személyiség motivációs bázisát. Minden személyiség felfűzhető egy vezérképre, amelyet az egyén leglényegesebb tulajdonságai alkotnak. "A formáló mozdulatot nagyrészt a megfigyelhető eredmény iránti elvárás határozza meg."
    Ez irányítja spontán mozdulatainkat, így az írómozgást is, mely egy meghatározott eredményt, írásképet ad. A személyes vezérkép tehát az ember összes cselekedetét és világszemléletét meghatározza, a grafológus pedig az elemzés során az író személy tollát vezető vezérképet keresi az írásban.

    Az elméletek felállítása mellett Klages hangsúlyt fektetett arra is, hogy meghatározta az íráselemzés kritériumait, menetét, és módszerét.

    Mint minden új elmélet, ez is megelőzte kora gondolkodását. Pályatársai és a következő grafológus nemzedékek közül sokan bírálták a formanívó elméletet, kifogásaikat a következő néhány pontban foglalhatjuk össze:

  • – az írás megítélése túl szubjektív, mert nincsenek benne mérhető elemek,
  • – intuíción alapszik,
  • – a 2-es és a 4-es fokozat nehezen meghatározható,
  • – a nagyobb írásrutinnal rendelkező, egyszerűbb szellemiségű és lelkületű ember első ránézésre magasabb formanívójú írást produkál, mint a kevésbé rutinosan író, magasabb szellemiséggel és lelkiséggel rendelkező ember. (Bár ennek figyelembevételére Klages figyelmeztet.)

Klages művei

  • 1901. A grafológia alapelvei
  • 1905. Írás és karakter
  • 1910. A grafológia problémái
  • 1923. Kifejezőmozgás és formaerő
  • 1924. A karakterológia alapelvei
  • 1929. A lélek mint a szellem ellentéte
  • 1930. Grafológiai olvasókönyv
  • 1934. A kifejezéstudomány alapjai